Dagen H, 1967. szeptember 3.
57 évvel ezelőtt hatalmas káoszt okozott a jobb oldali vezetésre való átállás az egyébként rendezett és pedáns Svédországban.
Már a döntés meghozatala sem ment könnyen. Az 1950-es évek elején az ötlet kemény ellenállásba ütközött, melyet az 1955-ös népszavazás számai csak megerősítettek: a szavazók 83 %-a elutasította a kezdeményezést. A kormány végül elég politikai és civil támogatást szerzett a változás kivitelezéséhez. Az átállás elsődleges célja ugyanis a kontinens és leginkább a környező országok közlekedéséhez való igazodás volt, de a biztonsági megfontolások is a kiemelkedő érvek között szerepeltek. Az eseményt 4 évnyi aprólékos tervezés, 40 évnyi vita előzte meg, és a tervezett költségek - mintegy 400 millió korona – közel duplájából valósult meg.
1967. szeptember 3-án reggel 4 óra 50 perckor 10 percre le kellett állítani Svédország egész közúti forgalmát, ami mintegy 100 000 km-nyi utat jelentett akkor. A stockholmi Kungsgatanban azonban, a türelmetlen vezetők miatt, ez jóval hosszabb idő volt, és inkább hasonlított egy cirkuszi előadáshoz, mint gördülékeny átálláshoz.
Bár a várost csak 24 órára zárták le a nagyközönség számára – addig csak taxik, buszok és külön engedéllyel rendelkező autók közlekedhettek – amint elárasztották az utcákat a biciklisek és a gyalogosok, hatalmas dugó alakult ki. A rendőrök majdhogynem tehetetlenül nézték, ahogy a hosszú sorokban kígyózó autók villogva és dudálva próbálják kioldani a gordiuszi csomót – reménytelennek tűnt. A rend nehezen, de végül helyreállt, és a "Högertrafikomläggningen" ("jobb oldali forgalom újraszervezés"), ahogy a svédek nevezik, megvalósult, ehhez azonban közel 2000 katona, 6000 civil rendőr, 50 000 iskolai rendőr és 150 000 önkéntes közreműködésére volt szükség egész Svédországban, míg egy hadseregnyi építőmunkás az éj leple alatt cserélte ki a mintegy 350 000 közlekedési táblát.
Ugyan még fordultak elő forgalmi dugók és kisebb balesetek, a svédek nem cáfoltak rá hírnevükre. Alapos és aprólékos tervezésük egyik jó példája volt, hogy a jávorszarvas-vadászati idényt egy héttel korábbra hozták, hogy a vadászok még megússzák a másik oldali vezetés okozta kihívásokat.
A rendőrség beszámolója szerint 3 hétig tartott a tesztidőszak. Ennyi idő kellett, hogy az autósok visszataláljanak a higgadt és nyugodt rutinhoz.
Az autósok tehát viszonylag hamar megszokták az új módit, az áttérés hatalmas költségei azonban rajtuk csattantak elsősorban, és emiatt sok kritika érte az intézkedést: közel 50 %-kal emelkedtek a járműadók a következő évben. Az adóemelést hosszas vita előzte meg 1963-ban, amikor még csak közel fele összegről (kb. 400 millió korona) szólt a H-nap tervezett költségvetése. Két évvel később – és még mindig a bevezetés előtt – már 600 millió koronával számoltak, és végül a becsült teljes összeg elérte a 800 millió koronát.
A jobboldali vezetésre történő átállásra sokan az akkori kultuszminiszter, Olof Palme politikai jövőjének tesztjeként tekintettek, hiszen széles körben a jövendő miniszterelnököt látták benne – és ez két évvel később be is következett.
A svédországi közlekedési rend megváltoztatása természetesen nem volt egyedülálló a történelemben. Számos ország döntött már hasonló módon: kezdve a 20. század elején Kanadával vagy Spanyolországgal, egészen a legutóbbi, 2009-es megvalósítással, mely Szamoán történt, a jobb oldali közlekedés világméretű jelenségnek számít. Svédország átállása volt azonban mind közül a legprecízebben megtervezett és kivitelezett.
forrás: theguardian.com, myelectricsparks.com
2024. 08. 29. (csütörtök) 09.47