Új hajók a Royal Caribbean flottájában

2021. 06. 01. (kedd) 09.00

Az Icon Class az amerikai Royal Caribbean International hajótársaság új hajóosztálya lesz, első tagját várhatóan 2023 őszén bocsájtják vízre. A tervek most már fizikai valójukban is láthatók lesznek, hiszen a napokban szállították a hajótest első részeit a németországi Rostockba. A hatalmas darabokat a Meyer Werf hajógyár dokkjaiban illesztik össze, így hozva létre a hajó „héját”. Az építés későbbi folyamataiba pedig bekapcsolódik az a finnországi létesítmény is, ahol korábban már több más Royal Caribbean hajó is elnyerte végső formáját.

A modern hajóépítés – a repülőgépgyártáshoz hasonlóan – ma már moduláris technológián alapul: a kb. 80 részből álló test blokkjait különböző helyeken gyártják és szerelik, majd ezeket a szárazdokkban illesztik össze. Mivel így párhuzamosan dolgozhatnak a mérnökök és a szakemberek, ez a módszer jelentősen lecsökkenti a munkálatok idejét.

A hajóról az idő előrehaladtával majd egyre több izgalmas részletet közöl a társaság, és szinte biztos, hogy merész és tengeren egyedi szolgáltatásokkal is meglepik a közönséget, ahogy ezt már eddig is tették minden korábbi hajóosztály bevezetésével. Egy áprilisi tájékoztató szerint annyi már tudható, hogy 5600 utas befogadására lesz képes és méretben az Oasis és Quantum osztályok között lesz. Az első hajót magáról az osztályról szokás elnevezni, így nem meglepő, ha az Icon of the Seas nevet már le is védette a hajótársaság. További két hajót is megrendeltek ebből a típusból, 2025-ös és 2026-os átadással.

Fontos újítás lesz, hogy az Icon osztály tagjai már jelentősen csökkentett károsanyag-kibocsájtással fognak üzemelni, ezzel együtt kevesebb üzemanyag felhasználásával a működést is költséghatékonnyá teszik: a hajók meghajtását cseppfolyósított természetes gáz és üzemanyagcellás technológia ötvözésével biztosítják. Így egyes környezetszennyező anyagok légkörbe és vízbe bocsájtása teljesen vagy rendkívül nagymértékben kiküszöbölhető, az üzemeltetés pedig a tengeri hajók között a leggazdaságosabb lesz. Michael Bayley, a Royal Caribbean elnök-vezérigazgatója azt reméli, hogy az új technológia követendő példa lesz más hajótársaságok számára is.

 

forrás: royalcaribbeanblog.com