Ünnepi díszben a Rockefeller Center
A több ezer izzótól pompázó karácsonyfa története egészen 1931-ig nyúlik vissza, amikor olasz-amerikai munkások a családjaik által, saját kezűleg készített papír girlandokkal és vörösáfonya füzérekkel díszítettek föl egy fenyőt a Rockefeller Center építésekor. Céljuk az volt, hogy egy kis ünnepi hangulatot csempésszenek a nehéz körülmények között élők nyomasztó mindennapjaiba. A szerény, de szívmelengető gesztus annyira megérintette az embereket, hogy 1933-tól kezdve rendszeres szertartássá vált a Rockefeller Center karácsonyfájának kivilágítása. Az első hivatalos eseményen egy több, mint 12 méteres fenyőfát állítottak fel, amelyet 700 darab égő díszített. Talán nem is gondolnánk, de a korcsolyapálya kialakítása is komoly múltra tekinthet vissza, hiszen 1936 óta ez is a hagyomány részét képezi.
A világ talán legszebb karácsonyfájának kivilágítását első alkalommal 1951-ben közvetítette a televízió, amelyet természetesen azóta is figyelemmel kísérhetünk minden évben, egyenes adásban. A fa kiválasztása, díszítése és a pompás ceremónia időzítése is precízen tervezett: a kiválasztott örökzöld minden évben a Hálaadást követő szerdai napon öltözik ünnepi fénybe.
Lehetséges, hogy jövőre a te udvarodon díszelgő fenyő kerül a Rockefeller Centerbe?
A tökéletes fenyő kiválasztása gondos folyamat, a Rockefeller Center kertésze már korán árgus szemmel figyeli a közeli és távoli környéket, hogy kiválassza a legszebb fát, vagy a benevezett példányok közül jelöli ki a megfelelőt. Amennyiben magánterületen élő fára esik a választás, megállapodnak a tulajdonosokkal, akik felajánlják a fájukat, hiszen nem mindennapi megtiszteltetés éri őket. A kivágott fa helyére egy vagy több fenyőt ültetnek kárpótlásként. Érdekesség, hogy nem akármilyen fenyőből válhat New York karácsonyfája: minimum 50 évesnek és legalább 20 méteresnek kell lennie, a fajtája pedig általában norvég lucfenyő. A Rockefeller Center karácsonyfáinak történetében 1999-ben állították az eddigi legmagasabb fát: egy 30 méteres példányt Connecticut államból.
Hogyan szállítják a fát a Rockefeller Centerhez?
A folyamat igencsak időigényes és megfelelő szakértelmet igényel. Először is, már a kivágást megelőző hetekben rendszeres látogatást tesz a kertész a fánál és speciális tápszerekkel öntözi. Majd, amikor elérkezik az idő, a munkások hat nap alatt lekötözik az ágakat és előkészítik a fát a szállításra. Miután daru segítségével kivágták és ráfektették a teherautóra, rendőri kísérettel megkezdi útját a célállomásra. Gyakran megesik, hogy az út több napot vesz igénybe, ilyenkor külön megbízott személyek őrzik a fát az éjszaka folyamán. Végül, amint megérkezik a Rockefeller Centerhez, daruval a helyére emelik, és hamarosan kezdetét veszi az ünnepi forgatag.
A legendás karácsonyfa ikonikus csillaga
Természetesen szót kell ejtenünk a sokak számára ismerős, tündöklő csillagról, amely megkoronázza New York karácsonyfáját. A több mint 400 kg-os Swarovski-csillag közel 3 méter átmérőjű és 70 darab tüskével rendelkezik, amelyet hárommillió kristály díszít.

A dekoráció lelkét adó izzók
A karácsonyfát egy több, mint 8 km hosszú égősor díszíti, amelyen 50 000 izzó fénylik. Gondoljunk csak bele, hogyan lehetne egy ilyen gigantikus méretű izzósort kibogozni díszítés előtt! Éppen ezért minden évben új füzért kap a fenyőfa, az utóbbi években azonban bevezettek egy új hagyományt: az izzósor eltávolítása során néhány égőből karácsonyfadíszt készítenek, amelyet a következő évben feltesznek az új fára. Ezek a díszek speciális raktárba kerülnek – a csillaggal és a közismert angyalka szobrokkal együtt – a következő ünnepi időszak eljöveteléig.
Látogass el New York legendás helyszíneire - csoportos utazásaink EZEN A LINKEN.
Források: dailymail.co.uk, nbcnewyork.com, abc7.com
2025. 11. 13. (csütörtök) 12.29
